A Mars terraformálása társasjáték

16,950 Ft / db

A Mars terraformálása társasjáték leírása:

Ebben a nagyszerű társasjátékban a játékosok feladata nem kisebb, mint a szomszédos bolygónk a Mars terraformálásra, vagyis lakhatóvá tétele. A játék története szerint a Földet uraló cégek mind befolyásra akarnak szert tenni a Marson, az új, burjánzó piacon, ezért megbízatást adnak a legrátermettebb cégvezetőknek, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy a vörös bolygó teljesen lakható legyen az emberek számára. Bár minden játékos közös célért küzd, igazán győztes csak egy lehet ebben a félig kooperációs és félig kompetitív játékban. A generációkban mért idő/körök határozzák meg a játék fázisait és a harmadik generáció végén nyer az a cégvezető, ki a legtöbbet járult hozzá a Mars terraformáláshoz. A játék során a játékosok első sorban a projektlapok húzásával ténykedhetnek, hiszen ezek segítik munkát és sok-sok módon befolyásolják a játék menetét. Ha már van legalább egy kiválasztott projekt jöhet az akciófázis. Itt található mindennek a veleje, ugyanis számos utat találhatnak a játékosok magunknak, melyeken egész a győzelemig juthatnak. Természetesen a fő paraméterek közé olyan dolgok tartoznak, mint a bolygó oxigénszintje, a vízkészlet és a rendelkezésre álló hő. Ezek gazdaságos és előrelátó menedzselése a kulcs a siker eléréséhez.



Tartalma:

- Mars játéktábla

- 5 játékos tábla

- 17 Vállalat kártya

- 208 projekt kártya

- 8 referencia kártya

- 200 kocka, 5 színben

- 200 erőforrás jelző (arany, ezüst és réz színben)

- 3 játéktábla jelző

- 9 óceán lapka

- 60 város lapka

- 11 különleges lapka

- 1 kezdő játékos jelölő

- Magyar nyelvű szabályfüzet



Játékosok száma 1-5 fő

Játékidő kb 90-120 perc

Gyártó:
Asmodee
Korcsoport:
10 éves kortól
Kiknek ajánljuk:
Mindenkinek
Cikkszám:
6707088
Vonalkód:
5999886707088

A szállitási határidő 4-5 munkanap
Kérdés a termékrõl